A viccet félre téve, a szereplők is jócskán tocsognak a nyálban, pláne hogy mostmár az első teszt csókok is elcsattantak a főhős Nagy Ő - Árpa Attila részéről. És arról még csak szót sem ejtünk, hogy mekkora is a korkülönbség az örök ifjú - es egyébként 50esen is jópasi - Árpa és a lányok között.
Az egész show bulvárosan szórakoztató és nyilvánvalóan túltolt. Attila a felszínen igazi színész-Casanovaként lubickol a szerepében, vagyis inkább hadonászik, mint Pistike az édességboltban: azt sem tudja melyik cukorkához kapjon. Néhány óvatlan pillanatban viszont, - amit véletlenül nem vágtak ki,- felvillan azért egy-egy kényszeredett mosoly is.
Nagy Ő Attila látszólag mosolygósan és forrón ölelgeti azt a lányt is, akinek éppen kiteszi a szűrét. Akit pedig már régebben kitett, annak jakuzziban pezsgőt pukkaszt, és visszaveszi, hogy ezzel a többieket lehetőleg kiakassza.
Ez a része rendben is lenne, hiszen ebben a játékban Árpa Attila az a kiskakas, aki kedvére kapirgálhat a szemétdombján. Hát tegyen bármit, érezze csak jól magát!
Jó, mondjuk a mindenkit forrón ölelgetést, és a megdelejező mandulaszem - technikát a számára érdektelen lányoknál is bevetve, mi a helyében talán kihagynánk azért.
Tehát vannak fordulatok, sírás-rívás, egymás kibeszélése: a dramaturgok vért izzadva dolgoznak a show-n. Tök rendben van, ...
DE...
Ami viszont már nagyon is aggasztó, és nem kéne, hogy a műsor része legyen, az az, hogy egy-két lány valóban komolyan veszi a szerepét. A csajoknak nyilván ki van adva, hogy magas hőfokon lángoljanak Attiláért, de ezt ne csak mi tudjuk meg az interjúszobából, hanem személyesen a randikon Árpának is fejezzék ki szemtől szembe. Nos ez az, amit nem kéne, ami igazán rettenetes!

Ilyenek hangzanak el a személyes randikon:
"Hoztam neked egy aji-karkötőt, a remény szimbólumával!"
"Teljesen elvarázsolsz a tekinteteddel!"
"Én azért küzdök, hogy elnyerjem a szívedet!"
WTF?! ...
Ezeket szemtől szembe tolják neki a lányok, és az egész marhára megrendezettnek tűnik ezek miatt a szörnyen művi és nyálas panel-mondatok miatt, amiket hasonló privát helyzetben az ember -ha tényleg bejön neki valaki - még magának is alig mer kimondani, nemhogy a világnak.....
A kedvencünk a tegnap épp kiesett Szilvi (41)-től: (igaz ezt már csak a titokszobában mondta)
"Attila teljesen olyan mint én. ... Nagyon meg fogja bánni." ...
... Lehet, hogy mostmár a nők -így- udvarolnak?! Öreg hiba, de erről majd később.
Szóval egyetlen igazi nőt sem látni a versenyzők között már abban az értelemben, aki jó reality szereplő módjára kendőzetlenül tényleg saját magát adná. Persze a lányok nagyon csinosak, jól néznek ki, stb... de mindegyik mintha ugyanazt a forgatókönyvet tanulta volna be.