A viccet félre téve, a szereplők is jócskán tocsognak a nyálban, pláne hogy most már az első teszt csókok is elcsattantak a főhős Nagy Ő - Árpa Attila részéről. És arról még csak szót sem ejtünk, hogy mekkora is a korkülönbség az örök ifjú - és egyébként 50-esen is jó pasi - Árpa és a lányok között.
Az egész show bulvárosan szórakoztató és nyilvánvalóan túltolt. Attila a felszínen igazi színész-Casanovaként lubickol a szerepében, vagyis inkább hadonászik, mint Pistike az édességboltban: azt sem tudja melyik cukorkához kapjon. Néhány óvatlan pillanatban viszont, - amit véletlenül nem vágtak ki - felvillan azért egy-egy kényszeredett mosoly is.
Nagy Ő Attila látszólag mosolygósan és forrón ölelgeti azt a lányt is, akinek éppen kiteszi a szűrét. Akit pedig már régebben kitett, annak jakuzziban pezsgőt pukkaszt, és visszaveszi, hogy ezzel a többieket lehetőleg kiakassza.
Ez a része rendben is lenne, hiszen ebben a játékban Árpa Attila az a kis kakas, aki kedvére kapirgálhat a szemétdombján. Hát tegyen bármit, érezze csak jól magát!
Jó, mondjuk a mindenkit forrón ölelgetést, és a megdelejező mandulaszem - technikát a számára érdektelen lányoknál is bevetve, mi a helyében talán kihagynánk azért.
Tehát vannak fordulatok, sírás-rívás, egymás kibeszélése: a dramaturgok vért izzadva dolgoznak a show-n. Tök rendben van, ...
DE...
Ami viszont már nagyon is aggasztó, és nem kéne, hogy a műsor része legyen, az az, hogy egy-két lány valóban komolyan veszi a szerepét. A csajoknak nyilván ki van adva, hogy magas hőfokon lángoljanak Attiláért, de ezt ne csak mi tudjuk meg az interjúszobából, hanem személyesen a randikon Árpának is fejezzék ki szemtől szembe. Nos ez az, amit nem kéne, ami igazán rettenetes!